A magyar labdarúgás mindig is híres volt kapusairól. Abban biztosak vagyunk, hogy az utánpótlással ezután sem lesznek problémák, erre hiteles példa Rusák Edvárd, a Kaposvári Rákóczi fiatal hálóőre.

A vajdasági születésű hálóőr – aki két évvel ezelőtt tette le a magyar állampolgársági esküt – nehéz utat járt be az NB I-es pályára lépéséig. Az út nehezen kezdődött, rögösen indult, azonban megérte. Számításba veszik a magyar U20-as válogatottban, valamint alig húsz évesen bemutatkozhatott a Kaposvár kapujában az NB I-ben. S, hogy miben fejlődne még leginkább a hálóőr? Mindenben. Rusák Edvárddal beszélgettünk.

Vajdasági születésűként hogyan került képbe a Kaposvár? Miként vezetett ide az utad?

Zentán védtem, mikor a csapattársam - aki szintén kapus - felvetette számomra az ötletet, hogy lenne-e kedvem kipróbálni magam vele együtt egy próbajátékon, Kaposváron. Szerencsésnek mondhatom magam ebből a szempontból, hogy Kaposvárra kerültem, azóta is hálás vagyok a csapattársamnak és az édesapjának, akik nélkül ez a lehetőség nem jöhetett volna össze.

Mennyire ment nehezen a beilleszkedés az új közegbe, hiszen kaposvári pályafutásod kezdetén egy évig nem léphettél pályára tétmeccsen. Hogyan tudtad átvészelni ezt az időszakot?

Mindig nagyon nehéz visszagondolni az első évre, amit Kaposváron töltöttem. Egy évig nem védhettem tétmeccsen, amit nagyon nehéz volt egyrészt megélni, másrészt visszaszerezni az önbizalmamat a kapuban. Mindehhez párosult a teljesen új közeg, ami még inkább megnehezítette a dolgomat, így hatalmas türelemre és kitartásra volt szükségem ebben az évben. A legnagyobb támogatást a családomtól kaptam azokban a pillanatokban, amikor kétségek merültek fel bennem.

Kik azok, akik legtöbbet tették hozzá a pályafutásod sikeréhez? Kit tekintesz példaképednek?

Sokat köszönhetek korábbi és jelenlegi edzőimnek, hiszen mindegyikőjüktől tanulhattam valami újat. Zentai éveimből Sóti Mihályt, valamint Özvegy József kapusedzőt emelném ki, aki minden héten foglalkozott velem.  Kaposvárról Házi László kapusedző vitt fel tizenhét éves koromban az első kerethez edzésekre, valamint Barna Lászlónak is hatalmas köszönettel tartozom. Ő volt az edző, amikor első mérkőzésemet védtem az NB III-ban, majd NB II-ben, nemrég pedig az NB I-es bemutatkozásomnál másodedzőként ott ült a kispadon.

Példaképemnek Iker Casillast tekintem, mert nagyon ritka, hogy valaki már fiatal kora óta első számú kapus legyen a világ egyik legjobb klubjában, még a magassága ellenére is. A mai labdarúgásban nagyon nehéz egy fiatal – és nem kimondottan magas – kapusnak kiharcolnia a kezdő tagságot.

Kettős állampolgárként adódik a kérdés. Ha megkeresnének, melyik válogatottat választanád?

Ha lenne délvidéki vagy vajdasági válogatott, akkor azt választanám. Így viszont egyértelműen a magyarra esne a választás. Hatalmas büszkeség tölt el minden alkalomkor, amikor a magyar címeres mezt viselhetem.

Mit tartasz a legnagyobb erősségednek, és miben érzed azt, hogy fejlődnöd kell még?

Sűrűn teszik fel ezt a kérdést és igazából nem szeretek rá válaszolni. Véleményem szerint a higgadtságom a legnagyobb erényem, valamint az, hogy a védelmet jól irányítom. Miben kell fejlődnöm? Mindenben.

Mik a távlati céljaid? Szeretnéd magad kipróbálni nevesebb bajnokságban is?

Természetesen, ha úgy adódna, szívesen kipróbálnám magam külföldön is. Azonban egyelőre nem gondolkodom ilyen távlati célokban. Mindig a soron következő mérkőzésre próbálok minél jobban felkészülni, hogy megfelelő teljesítményt tudjak nyújtani.

Kiért szorítasz a világbajnokságon?

Kiskorom óta az angoloknak szorítok, és ez most sincs másképp. Bízom benne, hogy meg fogom élni azt, hogy világbajnoknak lássam az angol válogatottat.