Lassan huszonegy éve lesz, hogy a Ferencváros és a magyar labdarúgás egyik legnépszerűbb kapusa eltávozott közülünk.

Zsiborás Gábor már tízéves korától a zöld-fehérek alkalmazásában állt, aztán tizennyolc éves korában be is mutatkozhatott a felnőttek között, azonban tétmérkőzésen csak két év múlva tudott pályára lépni.

1989-ig a Ferencvárost erősítette, utána pedig az MTK-hoz szerződött, de a fradisták továbbra is ugyanolyan rajongással szerették, mintha még mindig a zöld-fehéreket erősítené. Ritka ez a mai futballban. Pályafutása során bajnok lett, kupagyőztes, Toldi-vándordíj győztes, valamint Golden Gate-díj győztes is. Ezen felül négyszer viselhette a nemzeti mezt.

1993 azonban szomorú dátummá változott. Már 36. születésnapjához közeledett, amikor egy válogatott meghívó okán az Üllői úton, a Ferencváros pályáján készült a csapat a találkozóra. Az a pálya lett élete utolsó helyszíne, ahol addig is élt. Az egyik edzés végén összeesett és kómába került, amiből már nem tudták az orvosok sem megmenteni. Az ország akkori legkedveltebb futballistája itthagyta a földi létet.

Egykori társai így emlékeztek meg róla a Nemzeti Sportban:

- Ha létezett igazi példakép számunkra, fiatalok számára, akkor az ő volt – mondta Hámori Ferenc. - Olyan profi módon élt és dolgozott, hogy az már szinte utánozhatatlan. Nagyon fog hiányozni az egyénisége, a nyugalma, a derűje.

- Érdekes, hogy akárhányan jöttünk el a Fradiból, a szurkolók szemében azonnal árulókká váltunk – fogalmazott Pölöskei Gábor. – Egyedül Zsiga volt kivétel, őt mindig éltették az MTK játékosaként is. Mindenki szerette és elismerte a tudását. Egyébként ő más volt, mint a többi kapus. Sohasem őrjöngött egy-egy védelmi hiba után, soha senkit nem bántott meg.

Kivételes kapus volt.

Örökké Fradista.

Aki mindig ott fog élni emlékezetünkben.