REAC, Finnország, Litmanen, Málta, Budaörs. Mi a közös az alábbiakban? Szentpéteri Viktor, aki büszke arra, hogy eddigi pályafutását saját erejéből építette fel, a külföldön megszerzett tapasztalatokat azonban pályafutása után is hasznosítaná.

Olen innokas jalkapalloilija, mely magyarul csak annyit tesz „lelkes focista vagyok”. Az alábbi mondatok akár Szentpéteri Viktor száját is elhagyhatták, de az tény, hogy a Finnországban és Máltán is megforduló hálóőr egyre közelebb kerül pályafutása végéhez. Az utolsó szezonra még várni kell, hiszen céloknak továbbra sincs híján a legutóbb Budaörsön megforduló kapus.

Kezdjük a közelmúlttal. Az előző szezon végén a Budaörs színeiben szerepeltél. Hogyan került képbe az NB III-as együttes?

Nagyon nehéz volt az utolsó időszak a pályafutásomban. Tavaly novemberben jöttem haza Finnországból, miután lejárt a szerződésem és nem hosszabbítottuk meg. A skandináv országok másabb rendszerben bonyolítják le a bajnokságot, egyben játsszák le az egészet év közben, így év végére lett vége a bajnokságnak, amikor itthon kevésbé pezsgő az átigazolási szezon. Voltam próbajátékon egy svéd harmadosztályú együttesnél is, de sem a színvonal, sem a kínált feltételek szempontjából nem lett volna előnyös. Utólag is úgy érzem, jól döntöttem, hogy nem szerződtem oda. Április végén érkezett a megkeresés Budaörsről – a fiatal kapusuknak mandulaműtétje volt – az utolsó hat mérkőzésre igazoltak le, de betegség miatt csak öt lett belőle.

Folytatod Budaörsön?

Öt mérkőzésen védtem, mind az ötöt megnyertük, így második helyen végeztünk a bajnokságban, tavaszi összevetésben elsők lettünk. A kitűzött cél – a feljutás – sajnos nem sikerült, de nagyon jó társaságot ismertem meg a két hónap alatt. Még soha nem védtem NB III-ban, így kicsit „vakon” ugrottam bele, nem tudtam milyen körülmények, feltételek fognak majd várni. Sikerült pozitívan csalódnom, de sokat segített az is, hogy Albert Flóriánnal korábban már dolgoztam együtt Dunaújvárosban, és Szabados Györgyöt valamint Kövesfalvi Istvánt is ismertem pályafutásom előző állomásairól. Szeretnék, hogy a csapatnál maradjak, már a tárgyalások is megkezdődtek, így azt tudom mondani, hogy 95%, hogy maradok Budaörsön. Ebbe már csak egy esetleges NB I-es vagy külföldi szerződés szólhat bele.

Légiósként megfordultál Finnországban, valamint egy rövid kitérő erejéig Máltán is. Hogyan értékeled ezeket az éveket?

Három és fél év Finnországban, egy év Máltán, de a skandináv ország egyértelműen közelebb áll a szívemhez. Korrekt, szabályszerető emberek, akár a szerződést, akár a mindennapokat tekintve. Igaz, hogy zárkózottak is, de ahogy megismernek, elfogadnak, örökké tartó barátságok alakulnak ki. A beilleszkedés nehéz volt, hiszen új ország, új nyelv, új társaság. Az első évemben rögtön kezdő voltam, harmadikok lettünk a bajnokságban, ez persze sokat javított a közérzetemen is. Máltán folyamatosan meleg volt, magas páratartalom, műfű, félprofi játékosok, gyengébb körülmények. Szerettem volna magam kipróbálni Finnországhoz képest kicsit délebbre is, de sajnos későn jutottam ki külföldre. Arra azonban büszke vagyok, hogy amit elértem azt mindent saját magam értem el. Sok menedzserrel voltam kapcsolatban, de sajnos egyik sem tudott segíteni. Emiatt is melós évek vannak mögöttem. Ami talán a legfájóbb pont, hogy a szép eredmények után nem akartak megtartani Finnországban.

Csapattársad volt a finnek legendája, Jari Litmanen. Érezhető volt Finnországban, hogy mekkora játékos? Kialakult esetleg személyi kultusz körülötte?

Finnországban távolságtartóbbak az emberek, másak az emberi kapcsolatok, mint itthon. Ami számomra furcsa volt, hogy ha Litmanen a világon bárhol megjelenik, felismerik, megveregetik a vállát, aláírást kérnek tőle, Finnországban azonban ez abszolút nincs jelen. Beül nyugodtan egy étterembe, végigmehet az utcán, az emberek elmennek mellette. Akár játékosként, akár emberként csak jókat tudok róla mondani, talán túlzottan is szerény ember, de ennek ellenére határozott és kemény is egyszerre. Soha nem érzékeltette velünk, hogy ő ekkora „sztár”.

Teljesnek tekinted a pályafutásod?

Későn kerültem ki Finnországba. Sajnálom az előtte levő időszakokat is – de így utólag –a REAC-os éveim egy részét elvesztegetett éveknek érzem. Ott kezdtem karrieremet, azonban Kövesfalvi István vagy Bíró Szabolcs mellett nehéz volt közel kerülni a tűzhöz fiatal kapusként. Ma már sokkal könnyebb dolga van a fiataloknak. Így utólag talán azt is sajnálom, hogy nem kaptam meg korábban azt a lehetőséget, amit talán korábban megérdemeltem volna. Az viszont egyértelműen pozitívum ebből az időszakból, hogy feljutottunk az első osztályba, nagy siker volt számomra a bennmaradás, valamint a Fradi elleni győzelmek, továbbá a szurkolókkal is nagyon jó kapcsolatban vagyok azóta is. Nem vagyok elégedett pályafutásommal, maximalista vagyok. Saját erőmből tudtam eljutni Finnországba, finn harmadik hely, kupadöntő, Európa-liga. Egy nagy vágyam azonban nem valósult meg, hogy ennél magasabb szintre jussak.

A válogatottságra gondolsz?

Egy finn csapatból nem fognak behívni a válogatottba, ahhoz más együtteshez kellett volna kerülnöm. Az MTK-nál láttam rá esélyt, de furcsán alakult az a szezon is. Olyan csapatba kellett volna kerülnöm, ahol felfigyelnek rám, de Finnország vagy Málta nem az a hely. Nem is a válogatottság miatt van hiányérzetem, hanem inkább egy nívósabb klubcsapatban való szereplés elmaradásának okán.

Meddig tervezel aktív játékosként?

Szeretnék rekordot dönteni, körülbelül negyven éves koromig tervezek védeni. Azonban először fel kell jutni a Budaörssel, nem szeretnék az NB III-ban megöregedni, nem ez az én szintem. Még mindig nagyon szeretek játszani, érzek magamban annyi ambíciót, hogy negyvenéves koromig meghosszabbítsam a pályafutásom. Vagy esetleg még tovább…
Pályafutásod végeztével is a labdarúgásnál szeretnél maradni?
Természetesen, ha az ember ennyit tölt el a futballban, butaság lenne félredobni. Nem is tudnám elképzelni nélküle az életem. A sport mindenképp egy irányvonal, ezen belül a labdarúgás, de sok minden vonz a focin belül is, például az edzői karrier. Lahtiban egy fél évig már foglalkoztam kapusedzőként 13-14 éves gyerekekkel. Pályafutásom alatt sok kapusedzővel is dolgozhattam együtt, megvannak a saját elképzeléseim ezzel kapcsolatban. Ezen kívül nagyon vonz a szakkommentátori munka. Többször is meghívtak már televíziós közvetítésekre, mint vendég szakértőt.

Végezetül egy szakmai kérdés. Kapusképzésben Finnország vagy Magyarország jár előrébb?

A magyar kapusképzés előrébb jár, bár a finnországi pályafutásom alatt két-három kapusedzővel ismerkedtem csak meg. Ami itthon szerintem sok egy felnőtt korú kapusnál – bár nem feltétlen probléma -, hogy nem egyenlők az arányok. Körülbelül 80% a kapusiskola és a technikai dolgok, de a lövések, beadások csak 20%. Ez kint pont fordítva van, amit megint csak nem tartok jó aránynak, ott sokkal több a kapura lövés. A kettőt mindenképp vegyíteném, több beadást és lövést csináltatnék itthon, mert szerintem egy nagyjából harminc éves hálóőrnek nincs annyira szüksége már kapusiskolára. Külföldön több hangsúlyt fektetnek a lábbal való közbeavatkozásokra, gondolok itt a mindkét lábbal való passzolásra, ívelésre, földről való kirúgásra. Itthon hatalmas hiányosságokat látok abban, hogy a kapusok nem biztosak lábbal. Mindent összevetve azonban az itthoni kapusképzés sokkal jobban áll, a máltai kapusképzésről meg már inkább ne is beszéljünk…

Szarka Gábor