Marc-André Ter Stegen hét közben újra Németországban juthat szerephez, azonban már a Barcelona hálóját fogja őrizni a Bajnokok Ligájában. Ter Stegen a mérkőzésről és jelenlegi helyzetéről is beszélt.
Luis Enrique szisztémájának megfelelően a kupamérkőzéseken a német hálóőr a kezdő portás, azonban a bajnokságban Claudio Bravo számít elsőszámú kapusnak.
"Nem koncentrálok a klubvilágbajnokságra, még túl messze van. Arra figyelek, hogy jól teljesítsünk a BL-ben, akkor is, ha már továbbjutottunk. Mi vagyunk az egyik esélyes csapat, de ezt folyamatosan bizonyítanunk is kell. Nyerni akarunk ma, és megmutatni mindenkinek, hogy mi vagyunk a legjobb csapat a csoportban."
"Nehézzé próbálom tenni Luis Enrique életét azzal, hogy jó teljesítményt nyújtok és keményen dolgozom az edzéseken. Remélem, a jövőben több játéklehetőséghez jutok. Ez a pontos helyzet most."
"Nagyon boldog vagyok, hogy a családom is kint lesz a mérkőzésen, az otthonom egy órára van innen. Ezért is fontos számomra a mérkőzés, meg is akarom nyerni. Mindig veszélyes játszani a Leverkusen ellen, mert már a saját térfeleden próbálnak letámadni és nyomást helyezni az ellenfélre. Megpróbálunk úgy játszani, ahogy mindig is tesszük, előtérbe helyezve a labdatartást. "
goal.com